Sziasztok! A mai napon egy interjút hoztam el nektek Gabriel Russ íróval, akinek lebilincselő könyvéről beszéltem már nektek a blogon( Ide kattintva elolvashatjátok azt a cikkemet is :D). Azonban ez alkalommal nem a megszokott interjú formát választottam, hanem arra kértem, hogy osszon meg velünk néhány érdekességet a regény keletkezéséről vagy éppen a benne szereplő karakterekről.
Érkezzen tehát az író fantasztikus válasza, fogadjátok sok szeretettel!
"Sziasztok. Szeretettel köszöntök mindenkit, akit az olvasóim között tudhatok és azokat is, akiket még nem. Akik még nem ismernek azoknak elmondanám, hogy Gabriel Russ néven írom a regényeim, eddig szám szerint kettőt. Az írás gondolata már évekkel ezelőtt körvonalazódott bennem. Először versekkel próbálkoztam több kevesebb sikerrel.
Amit először különösnek tartottam, hogy a közösségi médiában, másokkal ellentétben, én nem mások idézeteit osztottam meg, hanem a saját gondolataimat öntöttem formába. Ekkor fordult meg először a fejemben, hogy a sok év alatt összegyűlt tapasztalatokat és gondolatokat, akár el is kezdhetném leírni. Drága feleségem unszolására el is kezdtem.
Az első órában oldalanként mutattam meg neki, amire a válasz az volt, hogy "Apa ne hagyd abba...". Azt tudni kell, hogy a feleségem rengeteget olvas és mint ilyen, adok a szavára. Most is így tettem, nem hagytam abba. Ekkor még nem igazán hittem magamban és abban, hogy valaha az én könyvem díszíthetné bárkinek is a polcát. Pedig sokat olvasok magam is és éreztem magamban azt ami egy regény megírásához szükséges, de ennek ellenére egy ábrándnak tűnt.
Amit nem tudtok rólam, hogy én taxis vagyok és mivel akkoriban éjszaka dolgoztam, így egy pici égő mellett, egy tollal és egy füzettel az ölemben írtam meg mindkét regényemet. Ebben semmi túlzás
nincs. Általában reggelre már úgy néztem ki, mint egy Angora nyúl, a sötétben írástól. Sokat romlott a látásom tőle. Mivel egy olyan témát választottam, amihez kutató munkára volt szükség, azt is éjszaka, két fuvar között csináltam. Visszatekintve nem volt könnyű, de úgy érzem és az olvasói véleményeket olvasva, megérte. Szóval a kezdeti nehézségek után, bele lendültem, a nem kifejezetten írásra kitalált körülmények ellenére. A film egyre csak pörgött a fejemben, és hogy minél hamarabb papírra vethessem, volt, hogy korábban mentem ki dolgozni, a nejem nem kis megdöbbenésére. De olyan is volt, hogy annyira elfáradtam az írástól, hogy elaludtam a kocsiban és a szerelmem telefonált rám délelőtt, hogy "Apa nem akarsz haza jönni?". Egyszeriben olyan érzések kerítettek hatalmukba, amikhez hasonlót még sosem éreztem. Együtt sírtam, együtt nevettem a karaktereimmel, akiket én alkottam. Ezt nem tudtam mire vélni, azt hittem kezdek meggárgyulni. De nem. A történet vitt magával, pedig azt hittem egykor, hogy amit én írok, azt én viszem. Nem így történt. A történet magától íródott és egy megmagyarázhatatlan erő vitte a kezemet. Észre sem vettem és megírtam harminc oldalt. Elképesztő utazás volt, ahogy tört elő belőlem a belső énem, akit eddig nem is ismertem.
Aztán egyszer csak vége lett. Próbáltam húzni, mert annyira megszerettem a karaktereimet és tudtam, hogy hiányozni fognak. De rájöttem, hogy ha húzom akkor beleesek abba a hibába, hogy vontatottá válik a történet. Azt meg nem akartam. Úgyhogy szépen elvarrtam a szálakat és befejeztem. Ekkor még hátra volt az úgynevezett finomhangolás, de aztán azzal is kész lettem. Ezután ültem a kocsiban és csak néztem ki az ablakon. Próbáltam olvasni, de semmi nem érdekelt. Hiányoztak. Ott akartam lenni velük. Ez egy depresszív helyzet volt, amiből ki kellett jönnöm. Nem volt könnyű. Rájöttem, hogy ez mások könyvével nem fog menni, úgyhogy elővettem életem másik meghatározó szakaszát, az ökölvívást. Mivel majdnem két évtizedig űztem ezt a sportot, és még rengeteg eltemetett gondolat kavargott bennem, így a kettőt ötvözve belefogtam a második regényembe. Ez egy bokszolóról szól, akitől elveszik a gyermekét. És meg is érkeztünk az első kulissza titokhoz. Ez velem is megtörtént.
És ha már szóba kerültek a kulissza titkok, akkor elárulok nektek még párat. Először is A tigris szemében szereplő jótét lélek állatorvos létezik. Ő a mi orvosunk, róla mintáztam. Továbbá Evelin,
Cane Corso fajtájú kutyája Angel is létezik. Ő a mi kutyánk, a szemünk fénye. Utalok egy tigris mentő emberre is, ő is létezik. Itt él pár kilométerre tőlünk és van jópár mentett tigrise. Van nála egy fehér bengáli tigris, amit Thaiföld- ről hoztak és ők szoktatták le a kábítószerről, amire azért szoktatták rá, hogy a turisták simogathassák. Végül, de nem utolsó sorban, Jacksont az zoológusomat, magamról mintáztam, bár ez nem volt tudatos, ezt a feleségem mondta. "Apa ő te vagy.." A történet felénél a főhős szert tesz egy Hayabusa típusú sportmotorra. Ez is létezik. Az saját motoromat írtam bele, ami egy csodás szerkezet és már tizenhárom éve szeljük az utakat együtt.
Hirtelen más nem jut eszembe, de azt hiszem ennyi elég. Az bizonyosan látszik ennyiből is, hogy ezt a regényt az élet írta, én csupán egy eszköz voltam a kezében. Büszke vagyok minden sorára és nem írnám másként most sem. Szívem lelkem bele tettem és rengeteget segített, hogy feledni tudjam a múltat. Remélem ti is örömöt leltek benne és követni tudtok a dzsungelen keresztül, mert a végén ott lesz a megtisztulás. Ha én megtaláltam, akkor nektek sem fog gondot jelenteni.
Felteszem magamnak a kérdést, hogy mit szeretnék, miként emlékezzetek erre a regényre. Vegyetek egy kanálnyi szeretet, keverjetek hozzá egy csipetnyi agressziót és az egészet terítsétek le egy jó adag természet iránti tisztelettel. Szórjatok rá pár szem emlékezést és gyúrjátok össze... Köszönöm hogy elolvastátok!
Köszönöm szépen, ha végig olvastátok, remélem tetszett nektek! Véleményetek várom a komment szekcióba, vagy bátran üzenhettek nekem a fő oldalon található csevegőbe is! Legyen egy csodaszép napotok, sziasztok!
Taxis... De jó :) Majdnem kollégák vagyunk...
VálaszTörlés