Olvassunk hazait! #4 - Egy könyv, amely tükröt mutat a világnak

A szavannák vadregényes világát az orvvadászat, a pénzért való szisztematikus öldöklés évtizedek óta egyre közelebb sodorja az ökológiai katasztrófához.
Vajon bele lehet vagy kell ebbe nyugodnunk?
Világunk utolsó esélyét főhőseink képviselik, akik őszinték, dacosak és nem megvehetők. Náluk nem a zöld hasú ropogásáig tartanak az elvek. Ugyan a világ két távoli pontján élnek, mégis együtt veszik fel a harcot egy kegyetlen orvvadásszal és az általa vezetett bűnszervezettel.
Gabriel Russ lebilincselő, szerelmi szállal is átitatott regénye egzotikus tájakra kalauzolja el az olvasót, és mutatja be ezt a kegyetlen világot.
Harc egy ügyért, ami már száz éve is halott volt .

Ahányszor visszagondolok erre a könyvre, annyiszor leszek tőle libabőrös, annyira félelmetesen jó volt, talán eddigi legnagyobb pozitív csalódásom mióta könyveket olvasok.

Őszinte leszek: amikor nekültem olvasni nem fűztem hozzá nagy elvárásokat, sőt az első két-három fejezet után is enyhe győzedelmes vigyor terült szét az arcomon, mondva hogy megint igazam lett. Aztán bumm! és az események olyan fordulatot vettek, hogy sokszor úgy éreztem nem tudok elég gyorsan olvasni, hogy végre megtudjam, hogy mi lesz az adott fejezet vagy az egész könyv vége. De miután végig olvastam, napokkal azután is végig az járt a fejembe, hogy: "Atyaég, ilyet meg hogyan?". Néhány perc kellett nekem, hogy felfogjam, hogy vége és komolyan jobban megviselt elengedni a karaktereket, mint amikor én ezt saját írásomba kell tegyem...

A könyv napokig a hatása alatt tartott, olyannyira, hogy képtelen voltam más könyvbe belevágni. Ilyen is viszonylag ritkán fordul elő velem, szóval elmondható ez a könyv akkora hatást gyakorolt rám ,amit eddig rég tudott könyv elérni.

Na de hosszú áradozásom után itt az idő arra, hogy apró kis ízekre szedjük a művet és a mű sorai, ne pedig az én "fangirl" énem beszéljen! :D

Az író egy egyszerű kezdéssel indította művét. A hangulata nekem teljesen Leiner Laura Szent Johanna gimi regénysorozatának hangulatát idézte, mind karakterével, mind a világgal amit felépített. A mű azonban gyorsan levetkőzte ezt az ártatlan világot és az ártatlan karaktereket, de az egyszerű elbeszélésmódja és elég gyakran alkalmazott tőmondatai a regény végéig megmaradtak. Nekem személy szerint az elején furca volt ez a fajta narrálás, de aztán hamar sikerült hozzászoknom. :)

A narrálással ellentétben a leírások hosszúak, nagyon is bővek( de nem zavaróan), és képszerűek voltak. Néhányszor úgy tűnt nekem, mintha az író mindinkább festő lennel, csak ő a szavaival festett. Olyan tájakat írt le, hogy csak ámultam, ezeket a sorokat meg rendszerint pusztán tátott szájjal voltam képes olvasni. Néha az az érzésem volt ezeknek a részeknek a olvasása alatt, mintha egy National Geographic egy adását nézném Full HD minőségben és nagyvásznon.( Nem ilyen élményem nem volt, de azért menő lehet nem? :D)

A karakterekkel könnyen lehetett azonosulni. Olyan egyszerű hétköznapi emberek voltak, mint akár te vagy én. És a karakterek eme egyszerűsége volt az, ami megfogott. Olyanok voltak számomra, mintha mindig is ismertem volna őket, úgy éreztem, mintha a barátaim lettek volna minden egyes hibájukkal együtt. Ennek köszönhetően velük nevettem, velük aggódtam a szorult helyzetekben. Sírni azért nem sírtam velük, mert könyvön én képtelen vagyok sírni, pedig nem egy alkotás állt közel ahhoz, hogy megríkasson. Bevallom ez a könyv is nem egyszer sodort a sírás szélére, de sajnos ez a mű sem volt képes megtörni ezt az évszázados átkot...

A könyvben a legjobban mégis az üzenete volt az, ami megfogott. Az író hűen, kendőzetlenül reprezentálta az állatvédők munkáját és életét, ezzel még emberközelibbé téve a történetet. Rávilágított az aktuális helyzetre és a sajnálatos mulasztásainkra is. Ezek miatt is komoly helyet foglal el a szívembe ez a történet...

A könyvben talán egy dolog volt, ami nem tetszett, az pedig az volt, hogy az emberölés tényét igencsak elbagatellizálja az író. Olyan természetesen van bemutatva az emberölés, mintha csak egy fűszálat szakítottam volna le a réten. Persze érhető ez bizonyos fokig, ugyanis az afrikai országokban a törvény lazábban kezeli ezeket. Itt inkább a morális részére gondolok, ahogyan a karakterek kezelik ezt a tényt. Olyan természetes nekik a tudat, hogy megöltek valakit, mintha köszöntek volna reggel a buszsofőrnek. Ezzel sajnos nem tudtam kibékülni a mű olvasása közben, sőt utána sem...

A történet úgy érzem méltó befejezést kapott, olyant, amire titkon minden olvasó vágyott kicsit. Még fontos lehet kiemeljem a történet plot twist-eit is, amik nem igen voltak kíméletesek az olvasókkal. Olyan csavarok voltak a könyv egészében, amik rendesen megmozgatták a vérnyomásom! :D Szóval ezek után már ti is biztosak lehettek benne, hogy odáig voltam ezért az alkotásért! *hihi* :D

Összegezve ez egy igazán remek történet volt, vérnyomást elég gyakran megugrasztó történet szállal, nagyon is emberi karakterekkel, mély mondanivalóval és üzenettel. Olyan világba kalauzolt el minket ez a könyv, amiről eddig nem igen mert beszélni egy mű sem, főleg nem ilyen kendőzetlenül és hitelesen.

Ezek fényében azt hiszem ti is kitalálhattátok, hogy hány pontot fog kapni azon a bizonyos Booktime skálán, de azért, hogy hivatalosak legyünk, most sem hagyom ki. *dobpergés* Éééés természetesen öt pontot kap az ötből!( a kreatív mértékegységet rátok bízom ezúttal, szóval a tippek jöhetnek a kommentbe :D).

Szóval ennyi lett volna a kritikám, remélem tetszett nektek! Ha igen és még szeretnétek olvasni hasonló tartalmakat, kövessetek be itt vagy a Facebook oldalamon, ahol elsőként értesülhettek a frissen kirakott kritikákról! Itt a végén még szeretném megköszönni az írónak, Gabriel Russ-nak, hogy olvashattam ezt a csodát! A könyvet bármelyik nagy könyves áruházból be tudjátok szerezni, ha meghoztam a kedvetek az olvasáshoz! Ha pedig ti magatok is nyomon követnétek ezt a csodálatos írót,itt megtehetitek! A kommenteket pedig, ne feledjétek, még mindig töretlenül várom a komment szekcióba! Legyen szép napotok, sziasztok!