A perzselő fantasy titkai - Aurora Lewis Turner: Tűzróka (Ikerlángbűbáj 1.) - kritika


Izgalom, tűz, szenvedély, titkok és csavarok, na meg talán egy kis fagy, közöny, szenvedés. Ezek a szavak talán tökéletesen leírják Aurora Lewis Turner májusban megjelenő Tűzróka című kötetét, amely az Ikerlángbűbáj nyitó kötete, amelyet hála az írónőnek volt lehetőségem előolvasni. 

Történet főszereplője Amaja, egy átlagos tinédzser lány, kinek az élete egyik percről a másikra megváltozik és becsöppen egy olyan világba, ahol a mágia és a valóság közti "ózon réteg" mérhetetlenül vékony. Amúgy igen, a fantasy regények nagyrésze ennyibe összefoglalható, főleg ha ifjúsági. Igazából enyhe túlzással éltem, hiszen a regény elején nem futjuk le a tipikus köröket, hogy megismerjük a szereplő szokványos, tipikus életét, hanem egyből benne vagyunk a lecsóba és máris kezdhetünk izgulni Amaja sorsáért.És talán ennyi az, amennyit spoiler mentesen elmondhatok a történetről. 

Nem túlzás azt mondani, hogy imádtam minden sorát. Együtt izgultam és nevettem a szereplőkkel, a végén lévő csavarnál pedig csak az ebookom elég borsos ára tartott vissza attól, hogy ne dobjam neki a falnak se semmi és senki másnak. Aurora roppant kegyetlenül és mégis művészi könnyedséggel bánik a szálak mozgatásával, ezzel olyan csavarokat téve könyveibe, hogy még engem is képesek meglepni, pedig már kezdtem azt hinni, lassan ez lehetetlen küldtetés lesz az esetemben. 

Imádtam a karaktereit, a köztük lévő dinamikát. Na meg persze azt a perzselő, lassan kibontakozó, de már legalább bimbót fakasztó kapcsolatot, ami van Jack és Amaja között. Talán Aurora ennek a trilógiának az esetén nem ítél olyan szenvedésre, amit átéltem Lloyd és Auróra viszonya miatt a Bolygókeringő trilógia miatt. 

A világ pedig, amit Aurora teremtett? Olyan varázslatos, kalandos, miközben hozzánk közelebbi nem is lehetne hiszen olyan ruhába öltözteti Budapestet, hogy nem lehet nem beleszeretni ismét. Kézzel fogható minden helyszín és mégis oly távolinak tűnik, hiányzik a mágia, Amaja és úgy az egész társaság. Ezzel pedig az írónő tökéletesen megmutatta, hogyha nyitott szemmel járunk, akkor egy unalmas és talán ezerszer látott épület is hordozhat csodákat és varázslatot. Hiszen minden újnap egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy felfedezd milyen csodák is rejtőznek a világ monoton szürke köde mögött.

Összegezve tehát Aurora egy nagyon egyedi, izgalmas, fordulatokkal teli történetet vitt papírra, ami egy igencsak színes foltja a magyar fantasy irodalomnak. Én csak ajánlani tudom mindenkinek, hiszen minden olyat megkap az olvasó általa, aki egy igazán jó urban fantasy kötetre vágyik. 

Ha pedig te magad is szeretnéd beszerezni a kötetet, akkor a Newline kiadó webshopján előtudod rendelni 25% kedvezménnyel ezen a linken. 

Megjegyzések