Hogyan született meg a könyv alapötlete, honnan merítettél
hozzá inspirációt?
Ez egy nagyon jó és összetett kérdés :D Az első könyvem, ami nem is
készült kiadásra, egy bennem lezajló válságból indult ki. Aztán egy kirándulás
alkalmával megtaláltam hozzá a megfelelő helyszínt, ami végül arra sarkallt,
hogy leírjam az első sorokat, bár erre is kellett várni néhány hónapot, mire
megmertem tenni. A következő könyv mondhatnám, hogy csak úgy jött. :D Dühös voltam, mérges,
és ez a lapokon is meglátszik. Eközben készült felkérésre egy közös könyv,
amiről órákat tudnék mesélni :D A Treasure című könyvem egy koncertjelent tovább gondolásaként született meg.
Nem terveztem több részt belőle, de a csoportom lelkes tagjai kikövetelték,
amiért örökre hálás leszek nekik. Így most már a negyedik srác kap részt
magának. És éppen a napokban fejeződött be egy újabb közös könyv, ami szintén
felkérésre készült, és amit épp úgy élveztem, mint az elsőt.
Hogyan történt az írás folyamata?
Az első könyveket úgy írtam, hogy amikor időm engedte, ott
folytattam, ahol abbahagytam. Nem készítettem vázlatot, és csak egy-egy
gondolattal voltam előrébb, mint írásban. A Treasure-höz és a többi
történethez, amik még készülőben vannak, már készültek vázlatok, van ahol már
konkrét fejezet is kész van. Lehet, hogy minden nem kerül bele a könyvbe, de
leírom, hátha :D
Milyenek voltak a szereplők kezdetben, az első változatban
is ilyenek voltak?
A szereplőim személyisége nem szokott változni az írás
folyamata során. Eddig nem kellett olyan drasztikusan alakítani rajtuk, bár
igaz, hogy van egy-két karakterem, akik néhány olvasónak nem lett szimpatikus.
Hogyan születtek meg a cselekmény helyszínei? Használtál
alapul valós helyszíneket is, vagy teljesen a fantáziád műve az egész? Esetleg
végeztél kutatást előtte?
Azt már említettem, hogy az elsőnél valós a helyszín, és a
többinél is vannak pontok, amik valósak (stadionok, éttermek, szállodák), de
olyan is van, amit egy talált kép alapján én gondoltam tovább. Érdekes, hogy ez
is olyan dolog, amit időközben tanulok. Mivel az elsőnél ismert volt a
helyszín, ott saját tapasztalatból írtam. A többi helyszínnél kellett a
kutatómunka, amit mindig nagyon élvezek. Órákat el tudok tölteni képek
keresésével és nézegetésével.
Milyen története van a karaktered nevének? Miért pont azt a
nevet kapta?
Az első könyvemnél Ryan, az egyik kedvenc együttesem
énekeséről kapta a nevét, Alíz pedig az egyik kedvenc lánynevem. A többi
könyvemnél véletlenszerű volt a névválasztás, de mindig olyat választottam, ami
régóta kedvenc. Nem titok, hogy van még, ahol zenészekről neveztem el a
szereplőimet.
Mi volt a legnehezebb az írás során?
Hú, hát ilyen nem szokott
lenni, tényleg. Inkább, amikor a vége felé közeledek egy történetnek, mindig, kivétel
nélkül elbizonytalanodok, hogy elég jó-e, amit írtam. Tetszeni fog-e az olvasóknak?
Nem okozok-e csalódást? Hiába a hét megjelent könyv, ez még mindig bennem van, és
ahogy ismerem magam, ez így is fog maradni.
Hogyan írtál? Ha hallgattál, milyen zenéket hallgattál
közben? Mi az a top 3, amit rongyosra hallgattál?
Az írás mindig a férjemtől kapott pihenőfotelben történik, amit már teljesen leamortizáltam az egy év alatt, amióta használom. Mivel a napomat elveszi a munka, leginkább este, éjjel születnek a történetek. Ritkán van alkalmam délután írni, de azért erre is volt már példa. Szinte mindig hallgatok közben zenét. Szeretem a mai zenéket is, de ezen a téren mindenevő vagyok. Kedvencek azért vannak, és aki olvasott már tőlem, lehet, hogy pontosan meg is tudja őket nevezni :D :Imagine Dragons, One Republic, Bon Jovi, Coldplay, Linkin Park, Kings of Leon.
A top 3 attól függően változik, melyik történetemen
dolgozom, mert ami inspirált, azt akkor egymás utáni lejátszásban, sokszor
meghallgatom. Most egy kicsit spoilerezünk: Bon Jovi: Bed of Roses (bár ő már
nem mostani), Linkin Park: Crawling, Coldplay: Fix you.
Most ők vannak a top 3-ban, de tudnám sorolni még jó néhány
percig a kedvenceket :D
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastátok ezt a rövidke kis betekintőt, remélem tetszett nektek! Ha még szeretnétek ilyet olvasni a jövőben, akkor mindenképpen írjátok meg a komment szekcióba, ahogy azt is, hogy kit szeretnétek, hogy következőkor elhozzak nektek! Legyen egy csodaszép napotok és vigyázzatok magatokra, sziasztok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése