A könyv minden egyes sorával sokkolt, nem egy alkalommal volt olyan, hogy még a hideg is kirázott az olvasottakatól és az egészben az a legfájóbb, hogy ez nem fikció, minden szava a kőkemény igazság a mi zord világunkról. Az alkotás olvasása után a saját gondjaim meglehetősen aprónak tűntek már, az egész világot egy más színben kezdtem el látni…
De a könyv nem csak lesokkolt, hanem nagyon sok mindent tanított is nekem, inspirált és motivált, megmutatta, hogy bármit is hoz az élet, arra mindig kell legyen egy megoldás is…
Kötelezővé tenném ezt az írást mindenki számára, mert ez a könyv parányi méretével is olyan igazságokat tartalmaz, amiket talán az egónk nem enged felfedezni a saját életünkbe. Köszönöm az írónőnek ezt a földöntúli élményt, ezerszázalékos vagyok benne, hogy még nemegyszer fogok visszatérni a műhöz, hogy a sorai között vigaszra és menedékre leljek…"
Sziasztok! A fenti idézet a Molyos értékelésem a műről, ami úgy érzem kellőképpen prezentálja és összefoglalja, hogy miről is fogok beszélni ma nektek. A mai napon egy olyan könyvről szeretnék beszélni nektek, amely nemcsak hogy közel került a szívemhez, de akkora hatást gyakorolt rám a maga parányi méretével, hogy több mint egy hétre volt szükségem ahhoz , hogy megemésszem az olvasottakat(és jó néhány percre ahhoz, hogy egyáltalán megtudjak szólalni az olvasás befejezése után), átértékeljem magamba a dolgokat és végül leüljek a gép elé és írjak.
Jogosak azok kérdések, amelyek most megfogalmazódtak a fejetekbe arra vonatkozóan, hogy akkor mégis mi a fene lesz ez a cikk. Hát szokványos kritika semmiképpen sem, ugyanis bűn és vétek lenne ezt a könyvet a szokásos módokon vesézgetni, de hogy őszinte legyek, nem is nagyon lenne lehetséges a kivitelezése, még ha akarnám se, ugyanis ez a könyv és a lapjai között lapuló a történet nem egy fikció, nem egy kitalált történet, ahol ezer százalékig biztos, hogy a jó győz, aki pedig ellene tett, az megkapja, ami jár neki. Ez a könyv nem egy mese, hanem a kőkemény igazság, egy tükör, amely olyan színbe tünteti fel a világot, amelyet talán sosem láttál még te magad, mégis ez az igazi arca...
Ez a könyv a lehető legjobbkor talált rám, úgy érzem és már-már bizonyossá is kezd válni számomra, hogy mintha csak a sors akarta volna azt, hogy olvassam eme sorokat. Alapjaiban rengette meg az addigi felfogásom és világnézetem, teljesen új megvilágításba helyezett, úgy körülbelül mindent az eddigi életemből. Megmutatta, hogy ami számomra megszokott és természetes, az bizony nem mindenkinek adatott meg. Persze ezekkel eddig is tisztában voltam valamilyen szinten, mivel nem egy jól dekorált dobozban élek szerencsére és igyekeztem nem felcsapni az ellenzőt annak reményében, hogyha nem látom, akkor nem is létezik, reményeim szerint ezt sikerült egész pedánsan abszolváljam, de mégis eddig úgy éltek a fejembe az ilyen esetek, hogy azok és most, hogy egy konkrét példával találkozhattam lesokkolt és még jobban bebizonyította számomra, hogy a világunk nem csak mókából és kacagásból áll és igenis kegyetlen hely ez. Ezzel pedig sok esetben addig az adott pontig nem is szembesül az ember, amíg az élet úgy nem dönt, hogy megmutatja neki, hogy ki a főnök és fel nem törli vele a padlót, csak hogy biztos legyen, hogy tudja hol a helye és elfelejtse a felhőkőn ugráló szárnyas pacikat, meg a jó tündéreket, akik minden bajból egy mozdulattal kivarázsolnak. A könyvben pedig az írónő szemüvegén keresztül úgy tapasztalhatjuk meg ezt az érzést, úgy nyerhetünk bepillantást ebbe a világba,hogy tulajdonképpen el sem kell hagynunk a biztonságot jelentő kis burkunkat, amelybe a mindennapjaink kissé robotizált szürkesége vont páncélt, ezzel is megpróbálni óvni magunkat a világtól. De persze ez sem áthatolhatatlan védőfal és szerintem mindenki találkozott már az életben így vagy úgy azzal a helyzettel, amikor ez a kis burok eltűnt. Gondolom nem kell magyarázzam mi történt ezután: rögtön munkába kezdtünk, hogy helyreállítsuk azt...
Úgy vélem Márta élő példa lehetne bárki számára, ő ugyanis bármit is hozott az élet neki, mindig is kitartott, sosem hagyta el magát és küzdött. Küzdött az álmaiért, a céljaiért és azért, hogy a szüleitől látott példát messzire elkerülje és bebizonyítsa a világnak és magának is, hogy igenis lehetséges az, hogy sikeres legyél még akkor is, ha a szüleid nem csilliárdosak, vagy éppenséggel nem támogatók, mindinkább destruktívak rád nézve. Az én véleményem szerint az ilyen személyeknek kéne példának lennie napjaink fiataljainak, nem pedig az a sok szenny, amely az internet nevű szemétlerakóba terjed( és félreértés ne essen nem vagyok net ellenes, inkább annak vagyok ellenére, hogy kisgyerekek is használják, meg néhány celebritással és annak az attitűdjével van bajom, magát a netet igencsak egy jó dolognak tartom, abba az esetben, ha megfelelően van használva). Én ha tehetném minden korombeli fiatal kezébe odaadnám, hogy szembesüljön a dolgokkal, a világ valódi arcával, hogy lássa, hogy van élet a bulikon, valamint a tetemes mennyiségű játékon/filmen/sorozaton túl is és hogy megtanulja azt, hogy soha ne adja fel, mert minden helyzetből van kiút, még akkor is, ha nem látja abban a pillanatban. Ha pedig egyedül nem megy a harc, akkor se adja fel, hanem kérjen bátran segítséget, mert segítséget kérni nem gyávaság, sőt hatalmas bátorságra vall és szinte biztos akad egy segítőtárs is, legyen bármilyen helyzet az életben, csak járj nyitott szemmel és megfogod találni, én hiszek ebbe és tudom, mert én magam is megtaláltam azt a személyt, aki mindig ott van mellettem, még akkor is ha a világ másik felén is él( jó csak 500 km-re hihi :D) és tudom még akkor is, ha nem öntjük ezt szavakba, hogy fontos vagyok neki és szeret, na meg vigyázz rám, olyan messziről is. A tetteiből és a soraiból is tisztán érzem ezt. Szóval ha én megtaláltam, akkor biztos vagyok benne, hogy te is megfogod, csak mivel az élet szeret poénkodni, akkor fog az életetekbe csöppeni, amikor a legkevésbé számítotok rá, de mégis a legnagyobb szükség idején...
Sokat rizsáztam már a könyvről eddig, de egy fontos kérdést nem válaszoltam még meg: mit is adott nekem a könyv? Leginkább motivációt, tanácsot, útmutatást és egy kis kezdőlöketet is arra nézve, hogy végre kezdjem el másképpen szemlélni a világot és igenis legyek hálás azért, amim van és ha kell bármi áron küzdjek érte, mert pillanatok alatt a semmivé válhat minden...
És mielőtt végső konklúziót vonnék le az írásom végén, szeretném bemutatni nektek az írónő szavait is arról, hogy ő maga hogyan is vélekedik könyvéről és hogy milyen céllal is vetette papírra élete történetét:
"Most már ennyi év távlatából, ha visszagondolok arra, amikor felnőtté váltam, ott álltam egy szatyorral a kezemben, megijednék. Akkor eszembe sem jutott félni, mert csak tettem a lépéseket, hogy felépítsem az életem. Akkor a munkahely megtalálása, a munka biztosabb volt, hiszen mindenkinek kötelező volt dolgozni.
Ma már sokkal labilisabb, akkor biztonsági hálóként ott volt, ma már egy munkahely megtalálása, megtartása sokkal nagyobb rizikót rejt magában.
Pedig ez az alapja annak, hogy a megélhetésünk miatt ne legyenek félelmeink.
Szabad csak akkor lehet valaki, ha biztonságban van. A biztonság sok-sok tényező együttállása, de alapvetően az anyagi biztonság az egyik éltető elem.
Biztos vagyok benne, hogy a gyermekkorom volt az edzőterme a rátermettségemnek, a kitartásomnak és ott lettem rezisztens.
Sokszor gondolok arra, hogy azért kaptam e leckéket, mert küldetésem van arra, hogy példa lehessek azoknak, akik elveszettnek érzik magukat.
Sokkal jobban megvisel manapság, ha visszagondolok egy-egy élethelyzetemre, mint akkor.
Emlékszem, amikor meghalt a férjem, az összeomlás határán voltam, üresnek éreztem a lelkem, a házam. Még fel sem ocsúdtam, a temetés után egy héttel megjelent a férjem előző házasságából született két gyermeke, s elvettek volna tőlem mindent. Mindenem. A lakásom, az autónk, a megtakarításunk, az életem.
Ott pár perc alatt, amikor leültem beszélni velük, át kellett konvertálnom az agyam a kemény üzletasszonnyá. Akkor, mintha varázsütésre egyik pillanatról a másikra megtettem, megvédtem, ami jogosan az enyém és a gyermekemé.
Tudod Edina, ha most előttem állna egy tündér és kívánhatnék hármat, akkor talán nem lenne benne az, hogy újra egészséges legyek. Gondolok itt arra, hogy elvesztettem a saját hajam. Megtanultam vele együtt élni. Akkor és most sem ez volt a problémám, illetve ez volt a legkisebb a többi mellett.
Én sem vagyok hibátlan, vannak helyzetek, amit másképp oldanék meg, másképp döntenék, de nem forgathatom vissza az idő kerekét.
A hibáimból tanultam. Igaznak tartom: vagy tanulunk, vagy nyerünk mondást.
Sok év kellett, hogy papírra vessem a könyvem, mert lelkileg megviselt. Annak örülök viszont, hogy elérkezett a pillanat, mert amikor lezártam a kéziratot, megváltozott a küldetésem. Azoknak szól, akik voltak, vannak hasonló helyzetben, mint én, azoknak, akik egyedül indulnak az úton. Azoknak, akik azt hiszik, hogy egy-egy problémánál nincs nagyobb, azért, hogy értékeljék jobban, amijük van.
Már tudom, hogy a küldetésemhez, az üzenetem eljuttatásához hegyeket kell megmásznom, de számomra ez nem szokatlan feladat.
Ezért is blogolok, posztolok.
Talán Dr Pető Bence (mentorom, a könyvíró egyetem csoport vezetője) fogalmazta meg a legjobban: Hagyd abba a suttogás! Igen én kitárulkoztam, kiabálom ki a világnak, hogy mindig van kiút, lehetsz boldog, bármi is történt, de elköteleződnöd magadnak kell, az első lépést te magad hozod meg, s útközben a segítőid is rád találnak."
Én most ezekkel a gondolatokkal zárnám ezt a cikket, mert eme a sorokkal az írónő tökéletesen kifejtette azt, ami bennem is benne van. Úgy hiszem így kerek ez a kis eszmefuttatás, amely lehet ha egy kissé kuszára sikeredett, de a szívemből szólt.
Nem győzőm hangsúlyozni, hogy ez a könyv mekkora hatással is volt rám és ahogy a Moly-os értékelésembe is említettem már( ha követnétek, itt megtehetitek :D), bizton állíthatom, hogy ez egy olyan alkotás lesz, amihez többször is vissza fogok idővel térni, ha kilátástalannak érzek egy helyzetet és jól jönne egy-két bátorító gondolat, vagy csupán egy példa, amely bebizonyítsa, hogy igenis van miért küzdeni, mert olyan helyzet nincs, amire ne születne megoldás és azt is, hogy sosem vagy egyedül, mert az élet mindig rendel egy társat, egy barátot melléd, aki mindig is veled lesz rögös utad során...
Nagyon nagyon szépen köszönöm, ha végigolvastátok a cikket, remélem tetszett nektek! Véleményeteket nagyon, nagyon sok szeretettel várom bármilyen formában! Az írónő gondolatait itt hosszabban és még mélyre menőbben elolvashatjátok! Legyen egy csodálatosan szép naptok, sziasztok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése